Zsigó György – Hasznos közlendők kertbarátoknak – 2015/6

Zsigó György – Hasznos közlendők kertbarátoknak – 2015/6

Gazdabolt 2015. ápr. 13.

► Lassan melegszik, úgy tűnik, hogy tényleg megjött a tavasz. A tafrina és a virágfertőző monília veszélye egyáltalán nem múlt el, hiszen még a meggy java virágzása is hátra van. (Lásd a 4. és az 5. felhívást.)

► Jól teleltek, beindultak a levéltetvek is. A lefényképezett levélpirosító ribiszke-levéltetű ellen már permetezni kellett volna. Lombhullást, termésveszteséget is okozhat. Májusban már késő! Ekkor a rovar elköltözik a bokrokról, gazdacserés faj. Most a fonákon még megtalálhatók az egyedei.

Hasonlóan megjelentek a közönséges levélpirosító alma-levéltetű tünetei is. Ez a faj egygazdás, nem költözik el. Ahol évről-évre felszaporodik, ott permetezni kell. Később, a besodródott levelek belsejében nem érjük el a rovarölő szerekkel. A fotózott fán mindig megállt a fertőzés, ami köszönhető a hasznos rovaroknak is, melyeket kíméli pl. a Pirimor 50 WG. Bevethető még a méheket kímélő, érintő és felszívódó hatású számos Mospilan is. A Teppeki és a Karate 2,5 WG is engedélyezett almában. Ribiszkében csak ezt az utóbbi szert találtam. A különböző olajtartalmú készítmények is beváltak, de már csak a nyári hígításukat javaslom.

Képkivágás_1

► Csapadékos, párás időben károsíthat szamócában a szürkepenész. Már virágzáskor, elviheti a termést. Később a bogyókat, de a leveleket és a szárat is támadhatja. A talajban elfekvő beteg növényi maradványokból indul az első fertőzés. A fényképezett tő virága nedves talajon fekszik. Már betegnek látszik, barnák a porzói. A szellősen és jó helyre telepített ültetvény már fél siker. A felülről adagolt öntözővízzel is vigyázni kell, és a ne adjanak sok nitrogént a növényeknek! Végső esetben a gombaölőket is be kell vetni, pl. Chorus 50 WG, , Prolectus, Quadris, Signum WG, Switch 62,5 WG, Teldor 500 SC hatóanyagú készítményeket.

Képkivágás_2

► Valószínűleg rágásnyomokat látunk a borsó levelein. Bár a hűvös, esős tavaszt általában nem szeretik az ormányosok, de a jövő hétre melegebb napokat jósolnak. Csapatostul jöhetnek. Bogáralakban telelnek, ébredésük után egyből rágnak. A Karate 2,50WG, Fendona 10 EC, Centris 250 EC, Cyperkill 25 EC hatóanyagok engedélyezettek.

►Lisztharmatos (gyertyás) vesszőn, fertőzött rügyből előbújó lisztharmatos almalevélkéket láthatnak az utolsó képen. A metszéssel kellett volna kezdeni... Pirosbimbós állapotig védekezhetünk a kifejezetten lisztharmat elleni kontakt, kéntartalmúakkal. Ahol a varasodással is számolni kell, ott a kontakt rezekkel is ki kell egészíteni a permetlevet. Általában zöldbimbós állapotig használhatjuk a réztartalmúakat, de a finomabb őrlésűekkel és az újabb fejlesztésű molekulákkal bátrabban dolgozhatunk később is. Ilyenek pl. a rézhidroxid illetve a tribázikus-rézszulfát hatóanyagok. (Az összes fotó pénteken készült.)

► Kicsi leveleket, virágokat és kisméretű károsítókat kell eltalálnunk a permetlével. Apró cseppekkel dolgozzanak és tapadásfokozó szereket is használjanak. Sok sikert!

Budapest, 2015. április 11.                   Üdvözlettel:                                                            Zsigó György