Hogyan védhetjük meg, talajainkat a kiszáradással szemben?

Hogyan védhetjük meg, talajainkat a kiszáradással szemben?

Gazdabolt 2012. dec. 10.

Több helyről hallottuk és olvastuk már ezeket a szavakat, mint klímaváltozás, üvegházhatás, máskor meg azt, hogy szó nincs ezekről csupán egy ismétlődő ciklusban vagyunk. Tudósok már azt is bebizonyították, hogy egy kisebb jégkorszak küszöbén állunk.

Nézzük a mi szempontjaink alapján. Tény, hogy a 2010-es év bőségesen csapadékos, ellentétben a 2011-es és a 2012-es évvel, ami viszont rendkívül száraz volt.

Mi az, amit tehetünk? Tehetünk-e egyáltalán valamit, és ha igen akkor mit? Mivel és milyen technikákkal védekezhetünk, hogy megóvjuk talajunkat a kiszáradástól az eróziótól és a deflációtól? Talajerózió a csapadékvíz felszíni és felszín alatti pusztító tevékenysége. Defláció a szél által előidézett talajpusztulás. Hatásukat elsősorban a növényzettel nem borított talajfelületen fejtik ki, amit a domborzati viszonyok még fokoznak is.

Amit mi tehetünk az a megelőzés, mégpedig talajtakarással. Különböző talajok léteznek, vegyünk egy homokos és egy kötöttebb agyagos talajt. Míg a homokos talajon könnyedén átfut a csapadék és hamar kiszárad addig az agyagos kötöttebb talaj tovább tartja a vizet vagy is hosszabb ideig marad nedves. Ebből is következik, hogy egy homokosabb talajra jobban oda kell figyelnünk.

A talajtakarást természetes anyagokkal, fenyőkéreggel, kaviccsal, növényekkel  különböző anyagokkal oldhatjuk meg.
Használhatunk geotextilt, ez olyan speciális anyag, ami egyik irányba átengedi, a másik irányba nem engedi át a vizet. A víz lejut a gyökerekhez, de már visszafelé nem tud elpárologni a textilnek köszönhetően. Két fajtája ismert, van  a lebomló és a nem lebomló. Rézsűk megtartására, megfogására általában a lebomlót alkalmazzuk az a feladata, hogy addig tartsa meg a talajt, míg a növények gyökérzete nem tudja átvenni ezt a feladatot. A nem lebomló típust használhatjuk például kövek alá, kivághatjuk és a réseken keresztül ültethetjük be növényeinket, megakadályozza a gyomok kinövését és egyben védi a talajunkat.
kavics- vagy zúzalékréteg legalább 10 cm vastagságban alkalmazva, nem csak a jó talajtakarás szerepét tölti be, de a gyomok ellen is kiváló. A különböző színű és méretű kavicsokkal változatos mintákat és formákat alakíthatunk ki.
A fakéreg  fák és cserjék alatt lágy és természetes hatást vált ki. A kínálat is széleskörű, különböző méretben és még színekben is kapható.
A talajtakarást végezhetjük különböző talajtakaró növényekkel és gyepekkel egyaránt. A gyepeket helyettesíthetjük talajtakaró növényekkel, főelőnyük, hogy még a gyomot is elnyomják. Javasolt az alacsonyabb növekedésű fajokból választanunk, mint az ínfű is, mivel  a búja növekedésű fajok fejlődését nehezen tudjuk kézben tartani. De telepíthetünk a gyepünkbe, nyíló virágokat, illatos és vadvirágokat egyaránt.

A takaróanyag megválasztásánál figyelembe kell vennünk, hogy az jól, illeszkedjen, harmonizáljon a kertünkben lévő növényvilág összhatásával. Dombosabb hegyvidéki részen ahol a fenyők és más örökzöldek uralják a terepet ott javasolt a fakéreggel való takarás. Vízpartokon a különböző színű és formájú kavicsok használata ajánlottabb és kevésbé tájidegen.

Fontos, hogy a lehullott csapadékvizet összegyűjtsük. Egyrészt mert a legjobb minőségű folyadék a növények számára, másrészt a dráguló locsolási ár csökkentésére megoldást jelenthet.