2020. 03. 20.

2020. évi 3. növényvédelmi felhívás - Zsígó György

► Kecskeméten már virágoznak a korai kajszifajták, Budapesten is egyre fehérebbek a fák, a fotó ma készült.

Az elkövetkező napokra esős, szeles és mindvégig borult időjárást jósol a mérvadó Országos Meteorológiai

Szolgálat: https://www.met.hu/idojaras/elorejelzes/valoszinusegi/. Tehát folyamatos párára, nedvességre

számíthatunk, ami segíti a monília terjedését is. Aki nem akar kockáztatni, annak a virágzó kajszit, majd a

meggyet is meg kell permeteznie a virágfertőző moníla ellen.

A virágfertőző monília /Monilinia laxa/ a bibén, de a sziromleveleken keresztül is be tud hatolni a növénybe, és

a vesszőkben terjedve ágszáradást okozhat. Most tehát a virágokat kell megóvni a gomba támadásától. Elsőként

a virágzó kajszira figyeljünk. Ugyanígy fertőzi a meggyet is, sőt már a megpattant rügyön keresztül is bejuthat a

bimbóba. Ezért a „profik” az ültetvényekben, a folyamatosan nyíló meggynél már fehér bimbós állapotban

védekeznek felszívódó gombaölőkkel, majd a virágzás hosszától és az időjárástól függően ismételnek pl. teljes

virágzáskor, 80%-os sziromhullásban majd terméskötődés után. A nagy ültetvények 3-4 kezeléssel számolnak

évről-évre. Hűvös, párás tavaszon a kajszinál is indokolt lehet a két permetezés.

Ezek a III. kategóriás, felszívódó gombaölők engedélyezettek az idén cseresznyében, meggyben, kajsziban

és őszibarackban monília ellen: Chorus 50 WG, Topas 100 EC, Teldor 500 SC, Switch 62,5 WG (inkább

később, a gyümölcsmoníliára ajánlják.), Signum WG, stb. Csak őszibarackban engedélyezett a Prolectus.

(A II. kategóriásokat is kigyűjtöttem: Luna Privilege, Folicur Solo, Orius 20 EW, Systhane 20 EW, Topsin-M 70

WDG, stb. Sok ismerős név köszön vissza, néhány éve még III. kategóriások voltak. Jó lenne ezekkel is

váltogatni a megszokott szereinket. A „zöldkönyvesek” hozzá tudnak jutni ezekhez a gombaölőkhöz…)

Jó minőségben, apró cseppképzéssel történjen a kezelés. Teljesen be kell fednünk a virágokat!

Permetszereink tapadását, esőállóságát a cseppek szétterülését növelhetjük a tapadásfokozók hozzáadásával.

Több biostimuláló készítménynél leírták a moníliák elleni mellékhatást. A növény ellenálló képességét növelik

és ezzel segítenek minket a küzdelemben. Az „egyszerű anyagok” közül őszibarackban és cseresznyében a

csalán kivonatát ajánlják a moníliás virágfertőzés ellen. Megtalálhatóak a www.portal.nebih.gov.hu oldalon.

Amennyiben mégis megtörtént a fertőzés, azt már a sziromleveleken, a bibén vagy a porzókon is láthatjuk, apró,

barna foltok alakjában. A sziromlevelek petyhüdtek. A kajszivirágok tövénél apró mézgacseppek is

megjelenhetnek. Később az egész virág elbarnul, nagy részük elszáradva a fán marad. Ez a meggynél különösen

feltűnő (középső fotó). Ekkor már a vessző belsejében terjed a kórokozó. A vesszők elszáradása gyakran megáll,

nem folytatódik a vázágak és a törzs felé de a szakirodalom a teljes fapusztulást sem zárja ki. A gyors metszés

segíthet! A fertőzött rész alatt 20-30 cm-rel kell levágni a száradás tüneteit mutató vesszőt, ágat. A cseresznye,

az őszibarack, a mandula, egyes szilva fajták és számos dísznövény pl. a japánbirs, a aranyfa (lásd a fotót), a

törpemandula, a díszcseresznye, a díszőszibarack, a babarózsa is károsodhat a virágfertőző moníliától.

Budapest, 2020. március 18.

Üdvözlettel: Zsigó György, NMNK