Hibiszkusszal színesebben

Hibiszkusszal színesebben

Gazdabolt 2013. júl. 12.

Hibiszkusz (Hibiscus), más néven mályvacserje, a mályvafélék (Malvaceae) közé tartozik. Nagyon változatos, több mint ezer faja ismert. Dekoratív virágának köszönhetően elterjedt és közismert világszerte. Előszeretettel termesztik dísznövényként, de érdemes tudni, hogy egyes fajai özönnövények.

Elterjedése

Ázsiából származik, mára már szinte az egészvilágon ismerté vált. A fajok zöme a trópusokon, szubtrópusokon él. Megtalálható köztük, az évelők, egyévesek, lombhullatók, örökzöldek, fás és lágyszárúak egyaránt.

Igényei

Nagyon nagy fényigénnyel rendelkezik. A fagyérzékeny növényeket és a nem szabadban teleltetett egyedeket, teleltetés után mindig fokozatosan kell hozzászoktatni a napsütéshez. Ellenkező esetben a levelei megégnek. Nyáron a 20 0C fok körüli, télen pedig a 10 0C fok körüli hőmérsékletet igényli. Amennyiben azt szeretnénk, hogy virágozzon a növényünk, úgy fűtött helyiségben ne teleltessük, de ügyeljünk arra is, hogy a fagyot nem bírja.

Öntözni, úgy öntözzük, hogy a talaja mindig nedves legyen. Tápoldatról se feledkezzünk meg. A túlszáraz, levegő esetén párásítsunk. Nagyon fontos, hogy klórmentes vizet használjunk, kerüljük a csapvizet. Lehetőség szerint, gyűjtsük össze az esővizet és azzal locsoljunk.

Metszéssel alakíthatjuk tavasszal és ősszel. Legalább egyszer ajánlott visszametszeni. Teleltetés után tavasszal az erőteljes visszavágás következtében a következőévben is bőséges virágzást várhatunk.

A jó vízáteresztő talajt kedveli. Érdemes odafigyelni a föld és egyéb anyagok (perlit, tőzeg, komposzt), megfelelő arányú összeállítására, mivel bő virágzással hálálja meg növényünk. Évente egyszer ültessük át a kisebb növényeket. A nagyobb növényeket elég, 3 évente egyszer átültetni. A nagyon nagy növényeknél természetesen elegendő a felszíni talajcsere is.

Nálunk az egyik legkedveltebb mediterrán növény a leander mellett. Nagy tölcsér alakú virágaival virít egész évben. Fehértől, krém, rózsaszín, piros árnyalatokon át egészen a mély bordóig színeződnek virágai. Többségük nem télálló, ezért odafigyelve teleltetni kell őket.

Az egészséges példányok, amennyiben megfelelő helyet és életkörülményt is tudunk biztosítani a számukra, akkor egész éven át folyamatosan virágoznak. 

Előforduló betegségek, kártevők, élettani problémák a következők lehetnek:

A gombás betegségek közül a levélrozsda és a szürkepenész fordul elő gyakrabban. A levélrozsdát a fekete (barnás), terjedő foltokból ismerhetjük fel.  A szürkepenész, a virágokat és a bimbókat károsítja elsősorban. Időben észlelve a tüneteket, locsolással és szellőztetéssel gyógyíthatjuk, később már csak növényvédő szeres permetezés segít.

A hibiszkusz nagyon gyakran fertőződik meg tetvekkel és a tripszek is gyakori vendégek lehetnek, ezért tavasszal érdemes egy lemosó permetezést alkalmazni, természetesen kizárólag a szabadban. A vegyszeres kezelés előtt készíthetünk csalánból is lemosó permetezést.  Aki nem akar növényvédő szert alkalmazni az tegyen a növény földjébe fokhagyma gerezdeket. Nagyon hatásos, már több visszajelzést is kaptam.

A nem megfelelő öntözés, a túl sok vagy éppen a túl kevés víz levélsárgulást okoz. De a hirtelen hőmérséklet változás úgy szintén.

 

Termék ajánlás:

Substral táprúd

Dísznövénykertészet

Növénytáp dísznövényekhez

A dísznövénykertész mester könyve