Az elfelejtett eperfa

Az elfelejtett eperfa

Gazdabolt 2013. jún. 13.

A nagy kerti szemetelők közé tartozó eperfák mostanában, június elején potyogtatják termésüket. A modern világban főleg árnyékáért, formájáért tartják a hatalmasra növekvő eperfát, holott a magyar paraszti életet ábrázoló romantikus festmények legtöbbjén díszlik a hatalmas fa. Visszaszorulásában szerepet játszott az is, hogy a tenyésztett selyemhernyó mellett, a gyümölcsösökben súlyos károkat okozó az amerikai fehér szövőlepke hernyói (is) nagyon szeretik. A mezőgazdasági terményexport védelme miatt ezért kellett kivágni az utak menti eperfa sorokat.

Nincs magyar ki ne ismerné Arany János Családi kör című versének első sorait;

„Este van, este van: kiki nyugalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.”

Régen a falusi eperfák alatt barmok, az udvar tollas lakói hűsölnek, minden évben biztosan termő édes gyümölcsét csipegették haszonállatok, de a faeper emberi tápláléknak is finom. Sietni kell azonban elfogyasztásával, mert hamar romlik. Viszont jó fagyasztva, befőttnek, lekvárnak, a fehér terméspálinkája a feketéé pedig borként is itatja magát. Rendkívül kemény fája bútornak, hordónak kiváló.

A két legismertebb fajokon és a szomorú eperfán túl díszfaként ültetik a termést nem hozó dekoratív gömbeperfát (Morus alba ’Fegyvernekiana’). Sorfának jó a platánlevelű eperfa (Morus alba ’Macrophylla’).

A többször feléledő magyar selyemhernyó tenyésztés múltjáról, amelyben az eperfa központi szerephez jutott, nagyszerű dolgozatot készített Takáts Rózsa, a Mezőgazdasági Múzeum Közleményei periodikának. A nagy múltú és selyemhernyóról megtudhatjuk, hogy magyar selyemkészítés 19. századi előtörését olyan személyiségek neve fémjelzi, mint Széchenyi István, Kossuth Lajos, Wesselényi Miklós, Bezerédi István. Tevékenységük eredményeként a selyemgubó termelés az 1840-es években csúcspontot ért el Magyarországon, 1842-ben 479 tonna volt.

1948-tól, az újonnan alakult Selyemhernyó Tenyésztő Nemzeti Vállalat, majd 1950-től a Selyemgubó Termeltető Szövetkezeti Vállalat révén 1955-ben - a korábbi évekhez hasonlóan - 232 tonna selyemgubó volt a termés. Akinek memóriája ezekbe az időkbe visszaér, felelevenítheti az általános iskolai emlékeit az otthoni kartondobozokról, amelyekben vidám hernyók rágták a hazacipelt lombot. Ma már gazdaságtörténelem. de a felettes hatóság a Selyemipari Igazgatóság volt, a legfelsőbb irányítás pedig a Könnyűipari Minisztérium feladatkörébe tartozott és a Népgazdasági Tanács 1952-bedn fogalmazott rendelete az eperfák fokozottabb ültetését írta elő.

Az epreskerteket az állami tartalékingatlanokból e célra rendelkezésre bocsátott területeken létesítették, melyek 1956 végén727, 1960-ban 1151, 1964-ban pedig 1726 hektárt tettek ki. 1956-ban - szervezeti átrendezés után - négy körzetben 329 tonna selyemgubót termeltek. 1960-ban az ország településeinek harmadán végzett tenyésztés eredménye 267 tonna gubó volt.
1960-1963 között mintegy ezer községben létesült 0,5-3 hektáros epreskert. Ezeket, a közutak átépítése során kivágott útmenti eperfák pótlására telepítették. A bevált régebbi eperfafajták mellett új - főleg kínai és szovjet – nagylevelű, nemesített fajták is megjelentek. Ezek többsége 1965-ben vált lombozhatóvá.

1990 tavaszán újraindultak a selyemhernyó-tenyésztési próbálkozások Magyarországon. A természetes anyagok keresletének világszerte észlelhető ugrásszerű növekedése, a magyar mezőgazdaság legújabb átszerveződése során nem elképzelhetetlen, hogy a még mindig meglévő kedvező tenyésztési adottságok a korábbi tenyésztők és szakértők tapasztalatai nyomán, akár újra fellendülhet a hazai eperfa telepítés és a selyemhernyó tenyésztés.