A hortenziákra vigyázni kell- Czauner Péter

Gerse János 2020. jún. 29.

A tavasszal virágzó cserjék már befejezték tündöklésüket, aki kertjében egész nyáron friss virágokkal pompázó cserjékre számít, nem felejtkezhet meg a rózsákról és hortenziákról. Míg a rózsavirágzás már hetek óta tart, a hortenziák június közepén kezdenek igazán virágozni.

A hosszan virágzó hortenzia jellegzetes, gömb alakú virágaival szerényen húzódik meg az árnyas kertekben. A hűvös szépség azonban csak látszólag szerény, mert igényei rendkívül nagyok, pontosabban nehezen teljesíthetők, ezért dicséret illet minden hortenziatulajdonost.

A hortenzia Európában igazán az egyenletesen csapadékos, hűvöskés Bretagne-ban és a Brit-szigeteken érzi jól magát. Azért itthon is lehet neki jó helyet találni, és lesni gyönyörű virágait, miután sikerült extra igényeit kielégíteni.

Őse a Távol-Keletről érkezett Európába, tudományos nevének (hydrangea) görög eredetije a víz és edény, a kis serlegekre emlékeztető magtokokra utal. Mint általában minden, ismertebb, a nemesítőknél hosszú időt eltöltő dísznövénynek, így virágtörténészek feljegyezték a hortenzia névadásának körülményeit is. Egy Filibert Commerson francia botanikus, aki világkörüli útján 160 növényfajt hozott Európába - közöttük néhány hortenziaváltozatot is - Lapeaute nevű csillagász utazótársa feleségéről, Hortense-ről nevezte el a növényt.

Ma már sokféle hortenzia van. A kerti hortenzia melegházi, cserepes változata kedvelt tavaszi virág. Anyák napja tájékán rengeteg, különböző színű, tömött virágzatú hortenzia kapható a virágboltokban. A hortenziák egyik különlegessége, hogy virágainak színe - fehértől a kékig - mesterségesen módosítható. A hortenziák színe a talaj kémiai jellemzőitől függ. A kék szín azt jelzi, hogy a talaj savanyú, a rózsaszín pedig a lúgosságra utal. A fehér szín független a talaj vegyi összetételétől. Mindebből következhet, hogy a hortenziák színe több hónap alatt kékre változik miután a talajt alumínium- vagy vas-szulfáttal, kénnel, tőzeggel savanyítottuk. Rózsaszínűek lesznek a virágok, ha a talajba mész, vagy foszforban gazdag trágya kerül.

A kerti hortenziának két típusa van: a bogernyő és a bugás virágzatú. Ezenkívül létezik a nyár elején virágzó, falra kapaszkodó kúszó hortenzia. Ha jól éri magát, akkor az idők folyamán a krémfehér virágú falmászó húszméteresre is megnőhet.

Hortenziát tartani egyéni ápolás mellett nem reménytelen vállalkozás, ugyanis védett, nedves környezetben baj nélkül áttelel. Csak tavasszal igényel némi metszést, ilyenkor kell az előző évi, elszáradt virágszárakat visszametszeni. A többéves hortenziát egyszer-egyszer érdemes kétarasznyi magasságban visszavágni.

A telepítéskor ajánlott viszonylag nagy ültetőgödröt ásni, s ezt jó minőségű A típusú, savanyú talajt kedvelő növényeknek való földdel feltölteni. Ha több hortenziát akarnak tartani, akkor, hogy fejlődni tudjanak, 1,5-2 méteres tőtávolságot kell hagyni. Ezek után már csak az öntözővíz minőségére kell ügyelni. Ha lehet, minél kevesebb csapvizet kapjon a növény. Ha világos, de az égető naptól védett helyet sikerül találni neki, és jó talajt, elég esővizet kap, akkor tartós dísze lesz a kertnek.

Mivel a hortenzia a magyar klímán kényes növénynek számít, érdemes jelzéseire odafigyelni. A meleg és száraz időben levéltetvek és a takácsatkák jelenhetnek meg rajta. A szürkepenész csak a túlzottan nyirkos és zárt helyen tengődő hortenzián él meg. Levelei lankadással, hervadással jelzik, ha sok a fény, vagy kevés a víz. A túlságosan meszes talajt és a nem megfelelő öntözővizet a levelek sárgulása, lehullása mutatja.

Czauner Péter, kertészmérnök