A spárga telepítése

A spárga évelő növény, több éven át egyhelyben marad, ezért nagy gondot kell fordítani a terület talajának jó előkészítésére, tápanyaggal való feltöltésére.

Homoktalajon

A halványított spárga laza homoktalajon fejlődik jól, míg a zöldspárga a középkötött talajt kedveli. Ültetés előtt, az elővetemény lekerülése után végezzünk totális gyomirtást a területen (8-12 l/ha Glialka). A 60-70 centi mélyen elvégzett mélyszántás során bőséges (90-100 t/ha) istállótrágyát dolgozzunk a talajba, amely különösen futóhomokos területen a talajszerkezetet is javítja. Alapműtrágyázásra is szükség van, amelynél tudnunk kell, hogy a spárga viszonylag sok nitrogént és káliumot „fogyaszt”, de kevés foszfort vesz fel. A gazdaságos tápanyag-utánpótlás érdekében a telepítés előtt 0-20, illetve 20-40 cm mélységi szintekben talajvizsgálatot kell végezni.

Az első két év

A palántákat 140-150 centis sortávolságra és 40-50 centis tőtávolságra ültetjük. Amennyiben zöldspárgát kívánunk termeszteni úgy elegendő a 100-130 centis sortáv, mert azt nem kell töltögetni, bakhátazni. Az ültetés mélysége laza talajon 20-25 centi, középkötött talajon 15 centiméter. A telepítést követő két évben a kapálásos gyommentesítés a fő dolgunk. Nem készítünk bakhátat, és nem szedjük a termést, hanem hagyjuk megerősödni a töveket. A második év őszén a sorok közé ismét dolgozzunk be szerves trágyát, vagy foszforszegény, de nitrogénben és káliumban gazdag műtrágyát. A halványított spárga esetében a harmadik év tavaszán, közvetlenül a fagyok felengedése után 30-35 centi magas és 40 cm széles bakhátat húzunk a sor fölé.

Minőségi ismérvek

A spárga a harmadik évtől ad megfelelő mennyiségű termést. Akkor szedjük, ha a sípok elérték a 15-20 centis méretet. A hajtásokat a talajfelszín alatt kézzel törve, vagy késsel vágva lehet betakarítani. Az értékesítésre szánt termét osztályozni kell. A legjobb minőségű spárgasíp egészséges, egyenes, nem üreges, zárt fejű (nem állnak el a levelek), 15-20 centi hosszúságú, és darabonként nem kisebb, mint 33 gramm, és halványított spárga esetében hófehér. A szedést júliusig naponta végezzük, majd takarjuk ki a növényeket, és hagyjuk őket kihajtani. Októberben a levelek leszáradása után, betakarjuk a területet földdel, és elvégezzük a szükséges gyomirtást.

Hajtatás

A spárgahajtatás nálunk nem gyakorlat, ám aki otthon saját maga részére kíván spárgát termeszteni, és nem homokos a talaj a területen, akkor tápanyaggal bőségesen feltöltött tőzegágyban, fekete fóliás takarással teheti azt meg.

Pap Edina
Kertészmérnök/rovatvezető