Ivartalan szaporítási módok II. : Bujtás és tőosztás

A bujtás a gyökereztetésnek azon módja, amikor a gyökereztetni kívánt szárrészt nem választjuk le az anyanövényről az újonnan képződött járulékos gyökerek megjelenéséig, amelyek lehetővé teszik azt, hogy az utódnövény képes legyen az önálló életre.A bujtást általában hosszú vesszőjű, indájú gyümölcstermő (málna, szeder) és egyes dísznövények (törpemandula, klemátisz, orgona, füge) esetében végezzük. Némely szobanövénynél (pl. Dieffenbachia) a légbujtást alkalmazhatjuk. A bujtás jó eredésének záloga a nyirkos, porhanyós talaj, illetve a arra alkalmas növény.

A bujtás módjai

Egyszerű bujtás. Akkor végezzük, amikor az anyanövény nyugalmi állapotban van. A cserjék érett vesszőit 30-40 cm mély árokba hajtjuk le úgy, hogy a vessző 2-3 fejlett rügyet tartalmazó vége az árokból kiáll. A vesszőt szükség esetén kampóval rögzítjük az árokban, az árkot pedig morzsalékos földdel temetjük be. Hosszú hajtásal rendelkező kúszónövények, például a lilaakác (Wisteria), iszalag (Clematis), lonc (Lonicera), télijázmin (Jasminum nudiflorum) esetében az úgynevezett hullámos bujtást is alkalmazhatjuk, amely során a hajtást több ponton ássuk le, és rögzítjük a talajban. Így egy hajtásból több utódnövényt kapunk.

Körbujtás. Az egyszerű bujtás azon változata, amikor a növény (tőke) körül több (3-4) vesszőt húzunk le mélyen a földbe. A mogyorónál, illetve a szőlőnél használhatjuk ezt a szaporítási módot.

Sugaras vagy kínai bujtás.Tavasszal, a rügyfakadás kezdetén a gyökereztetésre szánt vesszőt teljes hosszában lehajlítjuk egy 10-15 cm-es mély barázdába, kampókkal rögzítjük, és a barázdát nyitva hagyjuk. Elvégezhetjük ugyanezt nyugalmi állapotban is, ekkor viszont a barázdát betemetjük. A vesszőn lévő rügyek kihajtanak, és amikor a fejlődő hajtások elérik a 10-15 cm-es magasságot, laza földdel a kétharmad részükig feltöltjük, amit a vegetáció folyamán még 2-3 alkalommal megismétlünk. A feltöltést nyirkosan tarjuk. Lombhullás után az anyanövényről leválasztjuk a meggyökeresedett vesszőket, és feldaraboljuk. A ribiszkét, köszmétét és a mogyorót lehet így szaporítani.

Feltöltéses bujtás. Az anyanövényeket tavasszal tövig visszavágjuk, hogy a tenyészidőszak folyamán erőteljes hajtásokat neveljenek. Amikor a hajtások elérték a 20-30 cm-es magasságot, akkor egyharmad részükig porhanyós földdel töltjük fel őket, és a feltöltést nyirkosan tartjuk. A vegetáció folyamán a feltöltést még 2-3 alkalommal meg kell ismételnünk. A bakhátat ősszel, a fagyok beállta előtt lebontjuk, és a meggyökeresedett hajtásokat levágjuk az anyanövényről. A gyökérképződést fokozhatjuk azzal, hogy a vesszőket feltöltés előtt az alapjuknál vékony dróttal elkötjük, vagy erőteljesen megcsavarjuk, hogy a kéreg megroppanjon, esetleg körkörösen bevágjuk. Ilyen módon szaporítjuk az alma ‘M’ alanyait, egyes csonthéjas alanyklónokat, birs, ribiszke, köszméte és mogyoró fajtákat, valamint a hársat.

Fejbujtás. Július végén az erős hajtások végét csúcsukkal (fejjel) lefelé hajtjuk le egy kb. 15 centiméteres gödörbe. Lekampózzuk, a gödröt laza humuszos földdel takarjuk be, és a nyár további részében folyamatosan nedvesen tartjuk. Ősszel a hajtás csúcsa gyökeret ver, ami aztán leválasztható az anyanövényről, és önálló növényként elültethető. A szedernél és a málnánál alkalmazható ez a módszer, bár ezeket a növényeket sarjakról könnyebb és egyszerűbb szaporítani.

Döntés. Idős szőlőtőkék ifjítására használt módszer, amely során a tőkét egészen a talpgyökerekig kibontjuk, terjedelmes gödröt ásunk, és az öreg tőkefejet beledöntjük (elsüllyesszük) a gödörbe úgy, hogy egy vesszeje kiálljon a földből. A vessző a földben meggyökeresedik, új tőkét nevel.

Légbujtás. Általában a vastag szárú szobanövényeket (Diffenbachia, Dracaena, Ficus elastica, Monstera) gyökereztetjük ily módin. Ezek a növények hajlamosak a felkopaszodásra, ugyanakkor kár lenne tőlük, különösen egy termetesebb példánytól megválni, mert hajtásuk szép és ép. Légbujtással „megrövidíthetjük” a növény úgy, hogy a lombozat alatti szárrészt gyökérhozásra késztetjük. A növény szárára az egészséges levéltől 8-10 cm-el lejjebb egy kis fóliazacskót erősítünk, amibe nedves mohát, vagy rostos tőzeget helyezünk. A növény szárán, a moha- vagy tőzegréteg alatt 1 centis gyűrűben lehántjuk a kérget, és ezt a részt bekenjük lágyszárú növények gyökereztetésére ajánlott (B1 jelű) gyökereztető porral. A fóliát felül is rögzítjük. Ugyanezt megcsinálhatjuk tejfölös pohárral is, amit a szárra erősítünk, és ezt töltjük fel rostos tőzeggel, vagy mohával. Ebben az esetben azonban gondoskodni kell a folyamatos nedvesen tartásról. Néhány hónap múltán gyökerek jelennek meg a zacskóban/tejfölöspohárban. Az alsó kötés alatt elvágjuk a szárat, levesszük a gyökereztető közeget, és elültetjük a növényt. Az anyanövény pedig a régi cserépben az oldalrügyekből újból kihajt. A fás dísznövények közül a magnólia, az azálea, a magyal, a kamélia, valamint a citrusfélék szaporíthatók légbujtással, de megpróbálkozhatunk vele az almánál és a körténél is.

Tőosztás

Az évelő dísznövények esetébe leggyakrabban alkalmazott módszer a tőosztás. Több okból végezhetjük, így a növény szaporítása mellett az elterebélyesedett tő méretének csökkentésére, ifjításra, illetve átültetéskor is. A tavasszal és nyáron virágzó évelők tövét ősszel, a nyár végén, ősszel nyílókat pedig tavasszal oszthatjuk szét. Az erőteljesen terebélyesedő növényeket (krizantém, aszter) két-háromévente, másokat négy-ötévente célszerű megritkítanunk.
A bojtos gyökérzettel rendelkező évelőket (aszter, méhbalzsam, kúpvirág, harangvirág, cickafark, stb.) az elnyílt virágszárak levágása után két ásóvilla segítségével (ami lehet rövid nyelű kéziszerszám is) válasszuk szét. A növény elhalt, középső részét távolítsuk el, a fiatal, egészséges növénydarabokat pedig osszuk annyi részre, amennyire szeretnénk, és friss földbe ültessük el. Az ültetési mélység a korábbinak megfelelő legyen, tehát se túl mélyre, se túl magasra ne kerüljön a növény.
A húsos gyökerű növényeket, így az évelő szarkalábat (Delphinium), csótárvirágot (Astilbe), csillagfürtöt (Lupinus) és árnyékliliomot (Hosta) ássuk ki, és egy éles késsel vágjuk szét a gyökereket úgy, hogy minden részen legyen egy-egy alapi hajtórügy. Az elhalt, száraz, beteg részeket dobjuk el.
A gyöktörzses évelőket, így a kék nőszirmot (Iris germanica) és gyöngyvirágot (Convallaria) is kiássuk, éles késsel leválasztjuk az egészséges gyöktörzs-darabokat úgy, hogy egy-két levél legyen rajtuk. A nőszirom gyöktörzs-darabjait úgy ültessük el, hogy felső kétharmad részük kilátsszon a földből.

Pap Edina

Kapcsolódó témák:
Ivartalan szaporítási módok I. : A dugványozás
Ivartalan szaporítási módok III. : Sarj, indanövény, hagyma, gumó, hagymagumó
Ivartalan szaporítási módok IV.: Az alvószemzés