Támad a parlagfű!

abrosia.jpgA törvény szerint a parlagfű-mentesítést az  ingatlantulajdonosok legkésőbb június 30-ig végezhették el büntetlenül. Ezt követően viszont az illetékes hatóság a bejelentések alapján közérdekű védekezést rendelhet el, amelynek költségei – és a kezelést követően megállapított növényvédelmi bírság – a tulajdonost, illetve a földhasználót terhelik. Az eljárás végén fizetendő összeg akár kétmillió forint is lehet!

A parlagfű terjedésének legfőbb okai
Az ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia (szinonim neve Ambrosia elatior)) Észak-Amerikából származó, egyéves, lágyszárú, fészekvirágzatú növény. Magyarországra a XX. század elején került be, és hazánk egész területén nagyon gyorsan meghonosodott. Rendkívül igénytelen és gyorsan terjedő gyom, amely a magasabban fekvő, hűvösebb klímájú területeket (Alpokalja, Északi-középhegység), valamint a Duna-Tisza-közének meszes homokját kivéve mindenhol általánosan elterjedt. Az 1996–97-ben végzett országos gyomfelvételezés átlaga szerint, borítása alapján a szántóföldeken az 1. helyen áll, a mezőgazdaságilag hasznosítható területnek több mint 80%-án megtalálható kisebb-nagyobb mértékben.
     Az ország legnagyobb része igen erősen fertőzött, különösen a gyengén savanyú homok- és vályogtalajokat és az egy-két éve felhagyott parlagterületeket kedveli. Több év elteltével azonban más, évelő gyomfajok veszik át a szerepét. Ez azonban nem jelenti a parlagfű végleges eltűnését a területről, ugyanis tövenként mért több ezres, esetenként több tízezres nagyságrendű, hosszú évekig csíraképes maghozamával évtizedekre biztosítja fennmaradását. Jellegükből adódóan az ipartelepek, építkezések, utak és más bolygatott talajú területek is gyakran erősen fertőzöttek a gyomnövénnyel. A gyors terjedés legfőbb okai tehát a növény rendkívüli alkalmazkodó képessége, a gondozatlan földek nagy területi aránya, a növényt érdemben károsító rovarok és betegségek hiánya és nem utolsó sorban egyes gyomirtó szerekkel szemben kialakult nagyfokú rezisztenciája.
     A parlagfüvet gyakran összetévesztik más, kisebb jelentőségű gyomfajokkal, mint pl. a fekete ürömmel (Artemisia vulgaris) vagy a vadkenderrel (Cannabis sativa). Az előbbi inkább az üde, jó vízellátású, bolygatatlan területeket kedveli, bár utak mentén közönséges és egyre gyakrabban jelenik meg szántóföldek szegélyén is. Fontos viszont, hogy a fekete üröm nem egyéves, hanem évelő, ferde gyöktörzsű növény. A vadkender pedig nem fészekvirágzatú, és ráadásul kétlaki növény, azaz a porzós és a termős virágok – a parlagfűvel ellentétben – külön töveken fejlődnek. Levelei pedig nem szárnyasan szeldeltek, hanem 3–5 levélkéből állnak, és tenyeresen összetettek.

A védekezés optimális időpontja és módszerei
Magyarországon a parlagfű általában március végén kezd kelni, majd áprilisban már tömegesen jelennek meg a kicsi, néhány leveles növénykék. A kifejlődött növények legintenzívebb növekedési időszaka júniusra esik, majd ezt követően a virágzat képzésére kezdi fordítani energiáit. Az allergia szempontjából veszélyt jelentő porzós virágok jelennek meg előbb, július első felében, majd július végétől megindul a pollenszóródás, mely még ősszel is tart, és amely során a virágpor a légáramlatokkal akár száz kilométerre is eljuthat. Ebből egyértelműen következik, hogy a védekezést a virágzás előtti időszakra kell időzíteni. A már virágzó parlagfű kézi eltávolítása, akár gyomlálással vagy kapálással, kaszálással rendkívül kockázatos, ugyanis a nagy tömegű virágpor allergiát okozhat a korábban nem érzékeny emberek esetében is. A kifejlett növények gyomirtó szeres kezelése pedig lehet, hogy már nem nyújt kielégítő eredményt, így a korai védekezés hangsúlyozása különösen fontos.
Virágzás előtt tehát az alábbi lehetőségek vannak a tulajdonos számára a terület parlagfű-mentesítésére:

Kézi gyomlálás: Az egyik leghatékonyabb, ám egyben legmunkaigényesebb védekezési mód, melyet elsősorban kiskertek tulajdonosai tudnak a megfelelő alapossággal, ugyanakkor a legkisebb költségráfordítással elvégezni. Gyomlálás során a bőrallergiás tünetek elkerülése érdekében védőkesztyű használata javasolt.

Kapálás, kaszálás: A kapálás előnye, hogy a növénnyel nem kell közvetlenül érintkezni. A kaszálás emellett nagy felületen, viszonylag gyorsan végezhető. Fontos, hogy a növényt minél mélyebben vágjuk le, ellenkező esetben az alsóbb rügyekből újra kihajt. Évente egy kaszálás nem elegendő! Először június második felében, a porzós virágok bimbóinak megjelenése előtt 1–2 héttel, majd az év folyamán még általában kétszer érdemes kaszálni.

Gyepesítés: Kertekben ajánlható, nagyon hatékony védekezési mód. Az ősszel vetett füvet tavasszal érdemes szelektíven gyomirtani, majd rendszeresen nyírni, öntözni, szükség szerint tápanyagokat kijuttatni mindezzel elősegítve a gyep megerősödését.

Gyomirtó szeres kezelés: A parlagterületek, elhanyagolt, gyomos kertek parlagfű-mentesítésére többféle herbicid is eredményesen használható. A már kikelt gyomot néhány lombleveles korában lehet a legeredményesebben irtani. Erre a célra használható a levélen keresztül felszívódó Finale 14 SL, Glialka 480 Plus, Glyfos, Glyphogan 480 SL, Medallon Premium, Roundup Bioaktív, Roundup Handy stb. A gyepben esetlegesen megjelenő kétszikű gyomok, így a parlagfű irtására a Keroland WG és L használható. A felsorolt készítmények mind III. forgalmi kategóriájú, szabadon megvásárolható gyomirtó szerek.

A védekezés során a mechanikai és gyomirtó szeres kezelések kombinációjától várható a legjobb eredmény.

A módosított növényvédelmi törvényről
Az előző évi, parlagfűvel kapcsolatos tapasztalatok szükségessé tették, hogy a növényvédelemről szóló, 2000. évi XXXV. törvényt módosítsák, hogy a nagyszámú allergiás megbetegedésnek ily módon elejét vegyék. Az új törvény (2005. évi. XXXVIII. tv.) az egészséges környezethez való jogot a tulajdonjog elé helyezi. Ez többek között azt is jelenti, hogy az államigazgatási eljárás szabályainak megfelelően a közérdekű védekezés elvégzése érdekében a lezárt ingatlan is felnyitható! A törvény szerint, amelynek hatálya kiterjed az ország összes ingatlantulajdonosára, a parlagfű-mentesítést június 30-ig kellett elvégezni. A földhivatalok illetékesei július 1-től kezdődően végzik a határszemléket, amely során elsősorban a korábban már ismert, parlagfűvel erősen fertőzött területeket keresik fel. A helyszínen jegyzőkönyvet készítenek, amelyet a tulajdonos, illetve a használó adataival átadnak a közérdekű védekezést elrendelő hatóságnak, tehát belterület esetén az illetékes önkormányzat jegyzőjének, külterületnél pedig a növény- és talajvédelmi igazgatóságnak. Ezt követően a hatóság megbíz egy vállalkozót, és a kaszálást haladéktalanul elvégezteti. A hatósági eljárás megindításáról a tulajdonos, illetve a használó külön értesítést nem kap, a közérdekű védekezés elrendelése csak az illetékes önkormányzatnál kerül kifüggesztésre. Mivel a parlagfű később újra kihajt és virágozhat, ezért többszöri kaszálás szükséges, ennek elmulasztása esetén pedig többszöri közérdekű védekezés is elrendelhető. A földtulajdonost vagy -használót írásban csak az elvégzett közérdekű védekezés költségeiről, valamint az ezen felül kiszabott növényvédelmi bírságról értesítik. A büntetés összege húszezertől kétmillió forintig terjedhet, így a teljes költség – beleértve az eljárás díját – a kétmillió forintot is meghaladhatja! Késedelmes fizetéskor az összeg a jegybanki alapkamat kétszeresével emelkedik, nem fizetés esetén pedig adók módjára hajtják be a közérdekű védekezés költségeit.

További információk a parlagfűvel kapcsolatban:

Parlagfű Forródrót: 06-1-327-1686 (felvilágosítás, parlagfűvel fertőzött területek bejelentése)

Asztmás és Allergiás Gyermekek Magyarországi Egyesülete: 06-1-280-8452 (motoros fűkaszák díjmentes kölcsönzése parlagfűirtásra)

A Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Iroda elérhetősége (ismertető plakátok, szórólapok, videofilmek szerezhetők be a parlagfűről): http://www.budapest.hu

FVM információk a parlagfű elleni védekezésről, illetve kapcsolódó link a 2005. évi XXXVIII. törvény: http://www.fvm.hu/main.php?folderID=1622&articleID=6893&ctag=articlelist&iid=1

Hasznos információk a parlagfűről: http://www.parlagfu.hu

Hasznos információk az allergiáról, a parlagfűről: http://www.allergiainfo.hu

Pollenjelentés: http://www.hazipatika.com/topics/pollen

A budapesti kerületi önkormányzatok elérhetősége: http://www.budapest.hu/engine.aspx?page=elerhetoseg

A növény- és talajvédelmi igazgatóságok elérhetősége: http://www.ontsz.hu


Vétek Gábor
növényvédelmi mérnök